|
Búcsúzni jöttem, nem temetni. Mert ezt is megértük. A véget, a befejezést, a lezárást és a búcsút. Nincs tovább, az évek alatt megszokott sorozat, a Vámpír könyvek elérkeztek az utolsó, tizenkettedik kötethez. Bár korábban (több mint egy éve) még jóval több részről szóltak a híresztelések, akárhogyan is nézem, a megszokott folytatás felirat helyett komor vége szöveg díszeleg az utolsó oldal alján.
Ennyi volt: a kényelmes tempóban terebélyesedő történet, amely egy ideje már a vámpírok és a vérszipolyok háborújáról szólt - amit nemes egyszerűséggel, a vámpírráválás szertartására utalva csak a Sebhelyesek háborújaként emlegetnek -, nem dagad tovább. Nem kell azon törpölni, miként alakul Darren Shannak, ennek a túlságosan is kíváncsi fiúnak a sorsa, miféle tisztségeket kell betöltenie a Vámpírhercegség mellett.
Megneveztetnek a túlélők, elsirattatnak a halottak, de legalább abban a szenvedésben nincs részünk, hogy általános vigalomba fulladjon az ifjúsági(?) horrorként sikeressé váló sorozat, mivel a végzet ezúttal nem a népesség gyarapodásában, hanem a fogyásában érdekelt.
Bizonyára kell pár év, mire Darren Shan alakja bevonul abba a képzeletbeli pantheonba, ahová előtte már Harry Potter is bejutott. A késlekedés érthető, hiszen mégiscsak vérszívóról van szó, aki a világmegmentő varázslóval szemben, nem hagyatkozhat pusztán a globalizált, vagyis az egész világon megtalálható rajongóira, hanem a felnőttek jóváhagyó biccentése is kell az elismertségéhez.
Ehhez pedig tanulmányok, értelmes és butácska írások garmadájára lesz szükség, aminek eredményeként ugyan csak kevesen látják, miről is van szó valójában, de mindenki tudja, hogy valami különlegességről.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
