Végre...végre eljött a minden gyermek által várva- várt ünnep, a Mikulás.
Zsibongott a tágas művelődési ház, mindenhol gyerekek szaladgáltak, izgatott szülők várták a Mikulást, aki éppen a színfalak mögött készülődött a nagy attrakcióra, a gyermekek megajándékozására.
Töménytelen ajándék várt arra a megtiszteltetésre, hogy a mai nagyszabású városi Mikulás ünnepségen az Ady – művelődési ház mozi termében gazdára találjon.
Minden szülő, ki ma eljött ide, gondosan előkészített csomagokat adott át a Mikulásnak, aki majd nemsokára kiosztja a gyermekeknek, akik már nagyon izgultak, vajon milyen ezer kis meglepetés várja őket.
Tündéri pirospozsgás kicsi arcocskák ragyogtak mindenfelé, kék, piros, sárga színű reflektorok világították be a termet, cirádák, és díszes lampionok lógtak a mennyezet felől, mintha csak rá akarnának zuhanni az alattuk nyüzsgő emberi hangyabolyra.
Legalább 300 – an gyűltek ma össze felnőttek és gyermekek, a szülők abban a reményben, hogy örömet okoznak gyerekeiknek, a kicsik pedig izgatottan várták a meglepetéseket. Aranyos dalok zengtek a hangszórókból, a Mikulást dicsőítették.

Mindeközben a színpad függönye mögött a Mikulás bőszen igazgatta dús fehér vattaszakállát, vérpiros kabátján, aranyszegély díszelgett, nagy fekete csizmái vakítóan fénylettek.
Óriási puttonyában számtalan csomag csörgött, öreges mozdulatokkal szedegette, válogatta őket.
Mindegyikre ragasztottak egy kis címkét, melyen egy név állt, a gyermek neve, akié az ajándék.
A nézőtéren székek sorakoztak, előre ültették a kicsiket, hátrébb a felnőttek várták, hogy végre előbukkanjon a függöny mögül a Mikulás.
Mikor már pattanásig feszült a légkör, minden szülő türelmetlen tekintettel kémlelt a színpad felé, vajon mikor jelenik már meg a Mikulás a függönyök mögül, halk csengettyűszó ütötte meg fülét a tömegnek.

Mindenki lecsendesedett, a csilingelés egyre erősebbé vált, majd néhány másodperc múlva kilépett a sötét függöny mögül egy nagytermetű pocakos piros ruhás alak.
Tűzpiros volt tetőtől talpig, ruhája szegélyét aranyos csíkok díszítették, szakálla tekintélyt parancsolóan bukott alá a termetes pocakra.
Hófödte süvegén nagy fehér bojt ült, arcát teljesen eltakarta fehér bajsza, szemei kéken villantak rá a tömegre, pillantása maga volt a tél.
Tökéletesen nézett ki ez a télapó, oly annyira, hogy ha a felnőttek nem tudták volna, hogy csupán beöltözött halandó van a jelmez mögött, még el is hitték volna, hogy valóban ő a hideg tél, bölcselkedő „krónikása”.
Makulátlan öltözete, jeges tekintete, ében feketén csillogó csizmája szinte elbűvölte a kicsiket és a nézősereget egyaránt.

Morajlás futott végig a termen, mindenki csodálta a Mikulást, aki igazán kitett azért, hogy minden igényét kielégítse a kíváncsi tömegnek.
-„Ez fantasztikus!...- jegyezte meg suttogva a polgármester a város jegyzőjének, miközben csodálták a Mikulást a terem alvégéből.
-„Te... – szólította ismét a jegyzőt – ki is öltözött be Mikulásnak?”
A jegyző bizonytalan arcot vágva válaszolt:-„Hát...úgy tudom a Kovács apuka, de olyan jól sikerült álcáznia magát, hogy még én sem ismerem fel.” – állapította meg a jegyző csodálkozva.
-„Az szent igaz!... – helyeselt a polgármester – ha ez a Kovács, akkor érti a dolgát, jövőre is ő lesz a Mikulás!” – lelkendezett a hivatalnok.
A színpadon már régen előkészítették a Mikulás díszes hintóját, ez is gyönyörű darab lévén, tökéletesen illet a beöltözött emberhez.
Most öreges léptekkel elindult a cifra jótevő a hintó felé, csörgette a botján kis csengettyűt. Hatalmas barna selyemzsákot cipelt, látszott, hogy alig bírja feltenni a hintóra.
A gyerekek eközben ujjongva várták mi fog történni. Csodálkozó kerek szemekkel figyelték a Mikulás minden mozdulatát.
Kimérten, ráérősen foglalt helyet a télapó a nagy hintóban.
Elhelyezkedett, nagy hosszú fehér szakállát lassan végigsimította, majd érces, mély hangon kezdett beszélni a gyermekekhez.

-„Jó estét gyerekek!...- kezdte „télapósan” – íme eljöttem hozzátok, tudom, hogy nagyon vártatok, tudjátok van itt nálam valami aminek nagyon fogtok örülni...” – jelentette a kicsiknek villódzó szemekkel.
-„Sziaaaa...sziiaaa...” – hangzott minden gyermek szájából, úgy hangzott mint egy hangverseny.
Ekkorra már a színpadot erős reflektorokkal világították meg, így még vakítóbb lett a télapó pompázatos ruhája.
-„No...- kezdte megint a mindenki „kedvence” dörmögő hangon – ki, hogy viselkedett otthon? Hadd halljam!”
-„Jóóól...jóóóóól...” – kiáltották mostmár a gyermekek lelkendezve, sokan még tölcsért is csináltak a kezükből, úgy kiáltották.
Bólogatva helyeselt a Mikulás, meg – meg simította hófehér szakállát, majd ismét a magasba lendítette kezét.
-„Jó...jóóó...- mondta helyeslőn – akkor most akiket szólítok jöjjenek fel ide a színpadra körém!...

Lassan előszedegetett nagy barna zsákjából jó néhány csomagot, Szépen kipakolta őket a hintó szemközti ülésére és hangosan olvasni kezdte a neveket. -„Nagy Anna, Molnár Mónika, Tóth Dávid, Matusz Kornélia, - sorolta – Kovács Győző, stb... Legalább húsz gyermeket felhívott már a színpadra, mikor intett, hogy ennyi egyenlőre elég lesz.
A kicsik – 6, 8 éves forma gyerekek, szépen félkörbe álltak a Mikulás körül, aki beszélni kezdett hozzájuk.
Ekkor váratlanul leszaladt a színpadról a kis Kovács Győző, a hatéves kisfiú egyenesen édesanyjához sietett a nagy teremben.
Mindezt a télapó észre sem vette, közben elfoglalta magát a többi gyerekkel. A kisfiú csodálkozó arccal kérdezte anyjától: -„Anya, nem apa a Mikulás?”
Az asszony úgy nézett fiára, mint aki kissé elbizonytalanodott, így reagált fia kérdésére:
-„Te is észrevetted kisfiam? – kérdezte – ez tényleg nem apa, pedig úgy tudtam, hogy ő öltözik be ma este.” – kémlelt az anya figyelmesen körbe a termen.
-„Akkor hol lehet apa?” – kérdezte a gyermek kicsit aggodalmasan.
Az asszony szeme körbe – körbe járt a termen, de férjét sehol sem látta.
-„Nem tudom kisfiam, gyere keressük meg apát.” – fogta meg kezét a gyermeknek. Elindultak a tágas mozi teremben az asszony és a gyermek megkeresni apát.
Közben a színpadon szereplő Mikulás egészen elbűvölte a kicsiket, nagyokat hahotáztak a télapóval, hangosan kiáltoztak, szinte versengtek a jelmezes kegyeiért.
Észrevétlenül kerülgették az embereket, kik nyújtózkodó nyakkal lesték a színpadot, sokszor mosolyogva tapsoltak.
Egy perc elteltével belebotlottak a polgármesterbe meg a jegyzőbe, akik szélesen vigyorogva bámulták a Mikulást, arcukra jóízű elégedettség ült ki.
-„Jó estét Haraszti úr – szólította meg az asszony a hivatalnokot – elnézést, hogy zavarom, de úgy tudtam ma este a férjem öltözik be Mikulásnak.”
A polgármester meglepődve nézett az asszonyra: - „Miért, az ott nem a férje?” – mutatott színpad felé.
Kovácsné erre határozottan rázta a fejét: - Nem bizony, az ott nem ő.”
A tisztviselő kelletlenül vicsorított egyet az asszonyra, majd megjegyezte:
-„Bocsánat, úgy tűnik, lemaradtam valamiről, akkor fogalmam sincs, ki lehet az az ember a színpadon.”
-„Mindenesetre mesterien csinálja, amit csinál, nem ez a véleménye?” – nézett kérdőn az asszonyra.
-„Örülök, hogy tetszik önnek polgármesterúr, - válaszolt azonnal Kovácsné – mostmár csak az a kérdés hol lehet a férjem, mert neki kellene ott lennie.” – villantotta rá szemeit a férfire. -„Bocsánat asszonyom, de amint látja, most nem szakíthatom félbe az ünnepséget – mutatott a mozgalmas színpad felé – talán elfelejtette a férje, hogy most neki kellene ott lennie.” – jegyezte meg a hivatalnok félig ízetlenül viccelődve.
-„Uram – kezdte az asszony határozottan – lehet, hogy a férjem kissé szórakozott ember, de nem hülye.” – nézett rezzenéstelen arccal a férfi szemébe.
-„Természetesen hölgyem – mentegetőzött hirtelen a férfi – remélem mihamarabb kiderül hogy mi történt.” – zárta le a beszélgetést a tisztviselő.
Az asszony megfogta a kis Győző kezét, és elindultak a színpad felé.
Lassan haladtak, mindenhol emberek álltak, alig tudták át „verekedni” magukat a tömegen. Közben a színpadon javában zajlott a Mikulás „attrakciója”, ekkor éppen sorba állított vagy 15 gyermeket, és beszélni kezdett hozzájuk.
-„Nos, gyerekek, most egy különleges ajándékot kaptok a Mikulástól” – állt fel a hintóból és a gyermekek közé lépett.
-„Mindenki hunyja le a szemét – folytatta – és tátsa nagyra a száját.”
A gyerekek vakon követték a télapó utasítását, és várták miféle csodával ajándékozza meg őket.

Közben Kovácsné, kisfiával elérték a színpad hátsó bejáratát és az asszony kíváncsian indult el a sötét függönyök felé. Beléptek a színpad mögé, őket nem lehetett látni, néhány méterre szerepeltek a kicsik a télapóval a függönyök előtt. Maga sem tudta mit keres ott az asszony, de valamilyen megmagyarázhatatlan érzéstől vezérelve keresgélni kezdett. Kisfia végig vele volt, szorosan fogta az édesanyja kezét. Elhúzott egy, majd egy másik függönyt is, nem láttak semmi gyanúsat. Azután elindultak a másik oldal felé. Elhúzott még egy függönyt és a látványtól mi szemeik elé tárult lábuk földbegyökerezett.
Férje fültől – fülig átvágott torokkal hevert a függönyök között, vörös vére megfestette a környező díszleteket. Egy utolsót vicsorító halálfej ábrázattal bámult a családjára, akik a döbbenettől meg sem tudtak mozdulni. Kezei, lábai görcsösen kifacsarodva, tekergőztek, az élet leghaloványabb lehelete sem pislákolt már a szerencsétlen férfiben.
Eközben a gyerekek kint a színpadon behunyt szemekkel és tátott szájjal álltak, várták a csodát a Mikulástól. Kovácsné néhány másodperces „kihagyás” után hirtelen előre ugrott a színpad felé, és torkaszakadtából üvölteni kezdett:
-„Gyilkos!!!...Ez egy gyilkos!!!...
A meglepődött Mikulás, ekkor villámgyorsan előhúzott mellényzsebéből egy 9 – milliméteres automata fegyvert, és pánikszerűen, módszeresen mészárolni kezdte a körülötte álló gyerekeket. Az első pillanatban tövig nyomta egy kislány szájába a pisztolycsövet és meghúzta a ravaszt. Tompa puffanás hallatszott, minden irányba fröcskölni kezdett az agyvelő, véres verítéket permetezve maga után. A kislány összecsuklott, mint egy rongybaba, ezután ismétlő lövésekkel célzottan kezdett tüzelni a gyerekek fejére, semmit sem bízva a véletlenre. A meglepődött gyermekek nem tudták mi történik, ekkor még meg sem próbáltak elmenekülni.

A szülők fel sem fogták az első pillanatokban mi zajlik, a színpadon, egyszerűen meg sem fordult a fejükben, hogy éppen gyermekeik kegyetlen kivégzését nézik páholyból. Azután, mikor már legalább négy gyermeket láttak elterülni a színpad elejében, csak akkor hasított beléjük a felismerés. Ezalatt a télapó mit sem zavartatta magát, biztos mozdulatokkal tárat cserélt, és rezzenéstelen arccal tüzelni kezdett a hozzá legközelebb eső élő gyerekekre. Ekkor tört ki az első velőtrázó sikoly a teremben, a szülők torkuk szakadtából ordítani kezdtek.
Néhány rövid másodperc alatt elszabadult a pokol, a hatalmas moziban, egymást taposva menekültek az emberek. A férfiak egy része vérbeforgó szemekkel megindult a színpad felé, legázolva mindent, mi útjukat állta.
-„A kurva anyádat!!!...- ordították többen – megdöglessz!!!...

Megbolydult az emberi „hangyaboly”, a Mikulás gyilkolt, az emberek menekültek, de legalább húsz férfi rohant a színpad felé, hogy megsemmisítsék az ámokfutót.
Akadtak olyanok is, akik sokkos állapotban karácsonyi dalokat kezdtek énekelni ülőhelyükön. Szemük balgán tekintett a semmibe, miközben dicshimnuszt zengtek a télapóról, és a szeretetről. Hangosan énekeltek pontosan úgy, ahogy a gyerekek szoktak.
Ekkor már a színpad jó része vérben fürdött, émelyítő vérszag terjengett mindenütt, a gyilkos körül kezdett szűkülni az embergyűrű, akik elindultak felé.
Puffogások sora hallatszott, elterült néhány felnőtt is, azután legalább nyolcan vetették rá magukat a Mikulásra.
Vadul ütni, rúgni kezdték, őrült tekintettel, őrjöngve taposták, már elejtette a gyilkos fegyvert. Valaki szétrúgta a hintót, és annak jókora darabjával sújtott le többször is a jelmezes gyilkosra. Ekkor fordult ki a szeme szemgödréből, véres cafatokat dobálva a felbőszült szülőkre.

Már nem lehetett tudni ki ordított és mekkorát, ki ütött és mivel, olyan hatalmas lett a zűrzavar, csak azt lehetett tudni, hogy mindenki a piros ruhást akarja.
Nem több mint öt perc alatt zajlott le mindez, a rendőrség közben körbevette a művelődési házat, kibontott fegyverekkel nyomultak be a kivégzőhelyé vált moziterembe. E közben hisztériás rohammal lincselték meg a szülők a télapót, egyre többen rohantak oda, hogy a saját kezükkel végezzenek vele.
Valaki egy feszítővas félével ütötte a fejét, mások önkívületi állapotban taposták, rúgták. -„Megdöglessz!!!...- ordította valaki a bosszúszomjas tömegből.
Ekkor hárman belekapaszkodtak a Mikulás egyik karjába és őrült erővel próbálták letépni a válláról.
Valahonnan előkerült egy vadásztőr is, és az egyik szülő úgy kezdte vagdalni a válla tövéből a télapó karját, mintha csak disznóvágáson volnának. Mindenfelé fröcskölt a vér, beterítve jó néhány embert.
Hangosan reccsent a csontja, leszakad a helyéről, azután hozzákezdtek a tag kibelezéséhez. Még lappangott benne némi élet, mikor azonban a tőrt nyakánál tövig beledöfték, majd egészen az ágyékáig húzták le, „kimúlt” „szegény”.
Ketten nyúzni kezdték róla a bőrt, mint a nyúlról, leütése után.
A vörös vér éppen olyan tónusban festette meg a télapó ruháját, mint amilyen az alapszíne volt.
Sietősen hozzáláttak a gyilkos fejének levágásához, mikor három rendőr közbelépett: -„Állj!!...- ordította az egyik – álljanak meg emberek!!...
Ez nem látszott valami hatásosnak, mert mintha nem is hallották volna, tovább tették a „dolgukat”.
Már csak egy vékony bőrke tarthatta a jelmezes fejét a nyakán, mikor a három rendőr letaszította a sokkos embereket a színpadról.
Ami a szemük elé tárult nem volt mindennapi látvány.

Egy szinte teljesen szétszedett vörös ruhás „szörnyet” láttak, akinek már nem volt fej a nyakán, az egyik lába hátratörve, jobb karja leszakítva, szemei kinyomva, haja kitépve. Émelyítő bűz terjengett körülötte, belei szerte szét hevertek, mellkasa és gyomra felhasítva, deréktól lefelé megnyúzva.
A három egyenruhás közül kettő, szinte azonnal sugárban hányta le a „kifilézett” tetemet, gyomruk talán egy egész életre felfordult.
A fiatal őrmester, aki talán még sosem látott ilyesmit, öklendezve hányta a halottra az az nap esti ünnepi töltött káposztát, orrfacsaró bűzzel kísérve.
A „kaland” után legalább egy tucat ember vöröslött a vértől, ruhájuk, arcuk lefröcskölve keresték gyermekeiket a kis tetemek között.
Kovácsné, kisfiával ott ültek a hátsó függönyök mögött és az asszony gyermeke szemét eltakarva testével védte őt.
Mindketten sokkot kaptak, a hozzájuk közeledő rendőröket sem ismerték fel.

Azután lassan lecsendesedett a moziterem, elült az őrjöngés, helyébe szívszaggató halálhörgés és sírás költözött.
A lampionok most is ugyan úgy csüngtek a mennyezet felől, cirádák szelték keresztül – kasul a termet, a hangszórók elnémultak ugyan, de a színes reflektorok még mindig megvilágították a véres színpadot.
Az ünnepi díszek, mintha mit sem vettek volna észre az egészből, színesen díszítették tovább a véres vesztőhelyet.
Ebben a kis csendes városban örökre megváltoztatott mindent ez a szörnyű öt perc, és minden időkre bevéste magát a helység rémtörténelmébe.

...A gyász napja ez, mindannyiunk gyászáé és fájdalmáé.
Egy őrült ámokfutó gyilkos lemészárolta gyermekeinket, miközben azok a szeretetről ábrándoztak.
Nincs arra szó milyen a mi fájdalmunk, hasztalan minden próbálkozás, mi enyhíthetné könnyeinket.
Az emberi természet sötét, pokoli bugyrának megnyilatkozása volt ez a nap, mely immár kitörölhetetlen nyomot hagyott kultúránkban.
Imáink a Mennyei Atyához kiáltanak, örökre megváltoztatva életünket. Ó...Atyánk! Mivel érdemeltük ki ezt?...

Haraszti Tamás, Batta polgármestere.


Batta polgármestere a történtek után lemondott posztjáról, az Ady – művelődési ház mozitermét lebontották és emlékhelyé alakították.
Az érintett családok eltelepültek Battáról sokan nagyon messzire, hogy új életet kezdjenek. Országos gyásznappá nyilvánították ezt a napot, mely még hosszú évekig beárnyékolta Batta mindennapjait...


Rendőrségi Jegyzőkönyv

1998. november. 16 – án este az ország legszigorúbb elmeintézetéből megszökött közveszélyes kezelés alatt álló beteg: Ács Lajos nyomát elveszíti a rendőrség. Szörnyű ámokfutást elkövetve, tömegmészárlást végezve tűnik fel újra, Batta városka egy művelődési házában, 1998, december 6. – án este.
A helyszínen 14 halott, ebből 9 gyermek, és 5 felnőtt.
További 4 gyermek és két felnőtt súlyosan, 2 gyermek és 3 felnőtt könnyebben megsérül. A felnőttek őrjöngve önbíráskodnak, és az elkövetőt a tett helyszínén különösen kegyetlen módszerekkel ártalmatlanná teszik.
A rendőrség büntetőeljárást senki ellen nem indított, mivel nem volt egyértelműen megnevezhető az önbíráskodással élők személye.
Ez a bűntény, az évezred legkegyetlenebb bűnténye elnevezést, a „legszörnyűbb akta” megjelölést kapta.
Az elkövető: nevezett Ács Lajos, pszichológiailag instabil, és súlyosan depresszív alkat volt, szüleit 1956 – ban a forradalom idején Mikulásnak öltözött gyilkosok mészárolták le a fiatalkorú elkövető szemeláttára...

Batta, Városi Rendőrfőkapitányság

1998 december 10.