Témaindító hozzászólás
|
2006.09.02. 21:35 - |
Vérszomj
Imádom az ilyen fülledt nyári éjjeleket. Némely ostoba ember úgy tartja, nem bírom a napfényt, de ez tévedés. Egyszerűen csak jobban szeretem, ha már lemegy a nap. Cinkosom a sötét. Akkor vagyok igazán elememben, hiszen a vadászatra ez a legalkalmasabb időszak. Erről jut eszembe: itt az ideje zsákmány után néznem.
Előbújok rejtekhelyemről, ahol a nappali forróságot átvészeltem. Felkerekedek, itt hagyom a dohos, enyészetszagú kriptát, és a közeli falunak veszem az irányt.
Vérre vágyom! Csakis az éltet. És meg fogom szerezni mindenáron.
Sebesen haladok célom felé. Elsuhanok a templom mellett, melynek égbeszökő tornyán méteres kereszt ágaskodik.
Hah! Egy újabb hiedelem! Ám nekem nem kell tőle tartanom. Ha ahhoz lenne kedvem, még rá is telepedhetnék büntetlenül. Csakhogy nem akarok időt vesztegetni. Hív a vér, és én nem tudok ellenállni a szavának.
Kinézek magamnak egy házat a falu szélén. Már nem világít egyik ablaka sem. Úgy látszik, ma korán lefeküdtek. Hahaha! Ez lesz a végzetük!
Nézd csak, még meg is könnyítik a dolgom! Tárva-nyitva az ablak. Ezek valósággal várnak engem. Kedves gesztus. Meghívó vacsorára. Hehe! Csak aztán meg ne bánják!
Beröppenek a szobába az ásító nyíláson. Na, nem mintha máskor gondot okozna a behatolás! Elég egy szűk rés az ajtó alatt, a kémény kürtője, de még a kulcslyuk is, hogy elérjem az áldozataimat, és megízleljem a vérüket.
Mert én vagyok a tökéletes vadász. A rejtőzködés nagymestere. És csak velem született szerénységem gátol meg abban, hogy továbbsoroljam érdemeimet. Ha kell, akár fejjel lefelé is tudok lógni a mennyezetre tapadva. Ezt csináljátok utánam!
Figyeld már! Az ajtó fölé fokhagymafüzért akasztottak.
Nevetséges! Nem mondom, hogy rajongok érte, de nem is riaszt el.
Ostobák! Tán még ezüst feszület is függ az ágyuk felett! Babonás népség. És még ezek tartják magukat a teremtés koronáinak. Bah! Nem többek prédánál, élelemnél, vagy véredénynél.
Haha! Ez jó! Véredények! Húúú, de átkozottul szellemes vagyok! Talán a kripta teszi. Mindegy!
Lássuk, hol a vacsorám!
Ez az, mindjárt kettő egyszerre. Pfuj, a férfiből árad a sörszagú izzadtság. De az asszonya...?
Hmm... finom az illata. És az alabástrom bőre...?
Megközelítem. Ah, megőrülök! Hogy látszik a nyakán a kék erezet, s benne zubog a vér. A friss, szomjoltó vééér!
Nem bírom tovább. Rátapadok, átfúrom a bőrét, megcsapolom, és csak szívom, szívom a vörös italt. Fenséges!
Héhé! Ne mocorogj annyit!
Jól van. Így most jó. Na, még egy keveset ebből a pompás nedűből. Degeszre zabálom magam.
Áh! Mi ez?!
Lámpát gyújtott ez a barom! Észrevett.
Nyugalom!
A szemei majd' kigúvadnak, ahogy rám mered.
Elhátrálok a falig, onnan méregetjük egymást. Szuggerálni kezdem, s úgy tűnik sikerrel, mert a mozdulatai lelassulnak. Lenyúl az ágya mellé. Vajon mit forgat abban az eltompult agyában?
Tsss!
- Nesze, te rohadt dög! Oh, a francba! Most minden csupa vér lett.
- Mmm... Ne morogj, Apukám! Majd reggel eltüntetem a nyomát. Aludjunk!
- Eh! Holnap első dolgom lesz felszerelni egy szúnyoghálót. |
[1-1]
Vérszomj
Imádom az ilyen fülledt nyári éjjeleket. Némely ostoba ember úgy tartja, nem bírom a napfényt, de ez tévedés. Egyszerűen csak jobban szeretem, ha már lemegy a nap. Cinkosom a sötét. Akkor vagyok igazán elememben, hiszen a vadászatra ez a legalkalmasabb időszak. Erről jut eszembe: itt az ideje zsákmány után néznem.
Előbújok rejtekhelyemről, ahol a nappali forróságot átvészeltem. Felkerekedek, itt hagyom a dohos, enyészetszagú kriptát, és a közeli falunak veszem az irányt.
Vérre vágyom! Csakis az éltet. És meg fogom szerezni mindenáron.
Sebesen haladok célom felé. Elsuhanok a templom mellett, melynek égbeszökő tornyán méteres kereszt ágaskodik.
Hah! Egy újabb hiedelem! Ám nekem nem kell tőle tartanom. Ha ahhoz lenne kedvem, még rá is telepedhetnék büntetlenül. Csakhogy nem akarok időt vesztegetni. Hív a vér, és én nem tudok ellenállni a szavának.
Kinézek magamnak egy házat a falu szélén. Már nem világít egyik ablaka sem. Úgy látszik, ma korán lefeküdtek. Hahaha! Ez lesz a végzetük!
Nézd csak, még meg is könnyítik a dolgom! Tárva-nyitva az ablak. Ezek valósággal várnak engem. Kedves gesztus. Meghívó vacsorára. Hehe! Csak aztán meg ne bánják!
Beröppenek a szobába az ásító nyíláson. Na, nem mintha máskor gondot okozna a behatolás! Elég egy szűk rés az ajtó alatt, a kémény kürtője, de még a kulcslyuk is, hogy elérjem az áldozataimat, és megízleljem a vérüket.
Mert én vagyok a tökéletes vadász. A rejtőzködés nagymestere. És csak velem született szerénységem gátol meg abban, hogy továbbsoroljam érdemeimet. Ha kell, akár fejjel lefelé is tudok lógni a mennyezetre tapadva. Ezt csináljátok utánam!
Figyeld már! Az ajtó fölé fokhagymafüzért akasztottak.
Nevetséges! Nem mondom, hogy rajongok érte, de nem is riaszt el.
Ostobák! Tán még ezüst feszület is függ az ágyuk felett! Babonás népség. És még ezek tartják magukat a teremtés koronáinak. Bah! Nem többek prédánál, élelemnél, vagy véredénynél.
Haha! Ez jó! Véredények! Húúú, de átkozottul szellemes vagyok! Talán a kripta teszi. Mindegy!
Lássuk, hol a vacsorám!
Ez az, mindjárt kettő egyszerre. Pfuj, a férfiből árad a sörszagú izzadtság. De az asszonya...?
Hmm... finom az illata. És az alabástrom bőre...?
Megközelítem. Ah, megőrülök! Hogy látszik a nyakán a kék erezet, s benne zubog a vér. A friss, szomjoltó vééér!
Nem bírom tovább. Rátapadok, átfúrom a bőrét, megcsapolom, és csak szívom, szívom a vörös italt. Fenséges!
Héhé! Ne mocorogj annyit!
Jól van. Így most jó. Na, még egy keveset ebből a pompás nedűből. Degeszre zabálom magam.
Áh! Mi ez?!
Lámpát gyújtott ez a barom! Észrevett.
Nyugalom!
A szemei majd' kigúvadnak, ahogy rám mered.
Elhátrálok a falig, onnan méregetjük egymást. Szuggerálni kezdem, s úgy tűnik sikerrel, mert a mozdulatai lelassulnak. Lenyúl az ágya mellé. Vajon mit forgat abban az eltompult agyában?
Tsss!
- Nesze, te rohadt dög! Oh, a francba! Most minden csupa vér lett.
- Mmm... Ne morogj, Apukám! Majd reggel eltüntetem a nyomát. Aludjunk!
- Eh! Holnap első dolgom lesz felszerelni egy szúnyoghálót. |
[1-1]
|