A bestia
...Félhomály...Sűrű erdő...Lágy, apró szemű, mindent eláztató eső...alig átlátható páraköd...Éjszakai ragadozók távoli, utolsó, gyötrelmes üvöltése... És még valami. Valahol a közelben egy vékony, elhalt gally határozottan elreccsen, majd néhány gyors szívdobbanással később a szemben lévő bozót megzörren... és már ott is volt.
A vad ellenállhatatlan erővel vágódott ki a sűrűből; egy átlagos ember a sorsára és a torkára már keresztet is vethetett volna... ám a fenevadat ezúttal cserbenhagyta eddig tökéletesen működő vadászösztöne. Az utolsó pillanatig nem sejtette, hogy a "préda" ezúttal még nála is veszedelmesebb...
Először akkor döbbent meg, mikor iszonytató karmai, melyeken még ott száradt előző áldozatának vére, akadálytalanul süvítettek keresztül a préda(?!) torkán. Csodálkozni akkor kezdett, mikor karmait mancsa, majd mindkét mellső lába is követte. A rémületet pedig már nem érhette meg. Döbbent ámulattal vette tudomásul, hogy egész testével átrepült a... valamin, melyhez hasonlóval eddig még nem találkozott; és ezzel a hatalmas lendülettel beleszáguldott a Valami mögött ásítozó verembe, melynek aljában nyolc, hegyesre faragott, hosszú fakaró meredezett a csillagos égre...
A rudak közül fél tucat, halálos sebet ejtve, könnyedén járta át a vad testét. Halott volt, mielőtt földet ért volna.
A különös lény szemei hirtelen felizzottak, mintegy a győzelem feletti örömében, majd lassan egész testében kezdett halványodni, egyre áttetszőbbé válva. Ha a vad ilyen állapotban látta volna meg, hát minden bizonnyal kétszer is meggondolta volna, hogy támadjon-e, vagy inkább inaszakadtából meneküljön!
Az alakon keresztül egyre tisztábban láthatóvá váltak a környező növények, ám ez őt szemmel láthatóan nem zavarta.
Aztán két dolog történt egyszerre. A lény egy halk pukkanás kíséretében eltűnt, a fák közül pedig egy apró gnóm férfi lépett elő. Vigyorogva sétált a veremhez, melynek mélyén az alakváltó szörnyeteg többszörösen átlyuggatott teteme kezdett merevedni, majd ahhoz a helyhez lépett, hol a szellemtestű lény vált semmivé.
- Ma igazán jó szolgálatot tettél nekem, kedves Leopold! A falubeliek el lesznek ragadtatva, hogy megszabadítottam őket ettől a gyilkos szörnyetegtől! Pedig hát... - ennél a szónál a gnóm lassan lehajolt - ...igazán nem volt nehéz dolgom... - keze az aljnövényzetből lassan felemelt egy kis szobrocskát, mely a megszólalásig hasonlított az iménti "szellem-lényre", s melyen még mindig ide-oda cikáztak a minden valószínűség szerint hihetetlenül erős mágia kisülései.
- De ne legyen a nevem Zsebes Poszkó, ha ezt rajtam kívül bárki valaha is megtudja! |