Éjféli harang
Mikor az ördög templomba ment,
Síri csend lett odabent.
A pap szájából kihullt a beszéd,
Mindenki tördelte a kezét.
És leült az ördög az orgonához,
A sánta kántor menekült.
A zsoltár metálba váltott,
Nem a vég volt ez, csak a kezdet.
Ördög testvér játssz még!
A hideg ráz, ha a zenédet hallgatom.
Késő volt, bezárult a retesz,
A tornyon megfordult a kereszt.
Éjfélkor megkondult a harang,
És földre szállt egy sátáni hang....
Temetés
Testem sír....lelkem zokog....
Oly mélyen járja át a fájdalom.
Felnézek, de sehol semmi
Visszahajtom hát fejem emlékezni.
A múlt kísért, ó igen, visszajár
Mely sápadt lepra, eleven halál.
Fáj ez az egész....bár ne élnék....
Túl nagy a halál utáni kísértés.
Egy sírgödröt ástak mellettem,
De nem az enyém, tudom kellene.
Más név feketedik a fejfán.
De letörölhetem....ha mással nem, véremmel
Átsatírozom, majd felfestem nevem.
Megjelenik két fekete alak....
Körülöttem táncolnak s mozognak
Szemük nevet, szájuk kacag....
Ők jöttek el értem....már kerestek
Szívemre fekete keresztet fektetnek.
Már nem vagyok önmagam....
A kereszt nyoma éget
S felülről látom testem
Lelkem örökre elszakadt
Szívem megállt, nem ver többet.
A fekete alak fogja kezem
A másik virággal fedi testem
Fehér liliommal és vérvörös rózsákkal....
S már nem létezem...vérem rózsa, és lelkem szép, de fagyos liliom. Lelkem pedig találjon nyugalmat a poklon.
Tudod, mi a bánat?
Tudod, mi a bánat?
Ülni egy csendes szobában, s várni valakire, aki nem jön többé.
Elutazni onnan, ahol boldog voltál, s otthagyni szíved örökké.
Szeretni valakit, aki nem szeret téged,
Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot, soha el nem érni,
Csalódott szívvel mindig csak remélni.
Megalázva írni könyörgő levelet,
Sírdogálva várni, s nem jön rá felelet.
Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak,
Rózsákat őrizni, melyek megfakultak.
Hideg búcsúzásnál forró csókot kérni,
Mással látni őt, nem visszafordulni.
Kacagni boldogan, hazug lemondással,
Otthon leborulni, könnyes csalódással.
Aztán átvergődni hosszú éjszakákat,
Imádkozni azért, hogy Ő meg ne tudja, mi is az a bánat.
A Sötétség
A sötétség bennem lakozik
A végtelen Sötétség
az éjszakai feketeség
még a sátán is fél
benne egyedül,
fejvesztve menekül
az árnyék a fényben
körülöttem elhomályosul minden
ijedtükben kifakulnak a színek
és fejvesztve menekülnek
de a sötétség, mely mindent áthat
nem csupán a fény hiánya
hanem teljes ellentéte
halálos ellensége.
Őserő
Lassan fordítja tenyerét
Mélán figyeli elejét
Rúnavéste sebhelyét
Ráncszabdalta kézfejét
Áthatja a velejét
Megidézi erejét,
S gyilkos sugárban tör elő
Ő
A végtelen őserő. |